"MEGKOMOLYODOTT AZ ÉLETEM"

Manapság egyre jobban kitolódik a felnőtté válás ideje: a fiatalok egyre tovább akarnak az otthoni védetségben élni, sokáig barátkoznak a felelősségvállalás gondolatával. Ezért meglepődtem, hogy ön mennyire éretten szokott nyilatkozni házasságról, családról. Arra gondoltam, hogy az emberi érésével biztosan együtt járt, összefonódott a színészi is. Érdekelne, hogy milyen állomásokon át jutott el a felnőttséghez színészként?

-A Gór Nagy Mária Színitanodában Ádám Tamás személyében nagyon kemény osztályfőnökünk volt. 18 évesen kezdtem meg ott tanulmányaimat, és kifejezetten gátlásos típus voltam: nem "Ki, ha én nem", hanem "merem nem merem?" típus. Nemegyszer kiakadtam, sokat szenvedtem, és nem mindig értettem , miért van szükség megalázó jelenetekben szerepelnünk. Mégis ez volt az az időszak, amikor fokról fokra sikerült levetkőznöm a gátlásosságomat. Szerencsére az osztálytársaim nálam idősebbek voltak, és tartották bennem a lelket, amikor elkeseredtem. Amikor aztán harmadévesként a vizsgaelőadásunkra készültünk, Pogány Judit foglalkozott velünk, aki mindenben Tamás ellentéte: sok-sok pozitív visszajelzést kaptam tőle, és semmi szidalmat. Szép emlékem a vizsgaelőadásunk, Molnár Ferenc Lilioma, amelyet ő nem édesre, csöpögősre, hanem egészen natúran rendezett meg. Molnár Piroska a nézőtéren még el is sírta magát a végén, és ez nagy bizonyossága volt számunkra annak,hogy valamit sikerült igazán eltalálnunk.

Mintha ellentmondana magának, hiszen ha Pogány Juditot annira ideálisnak érezte, akkor visszamenőleg megkérdőjeleződhetett a sok szenvedés értelme. Akkor azokra mi szükség volt?

-Biztos vagyok benne, hogy azok a szenvedések érleltek meg. Sokan feladták, mert ráébredtek, mégsem nekik való a színészi pálya. Én viszont komolyan sohasem inogtam meg. Tamás mindenkiből a legjobbat akarta kihozni- az más kérdés, hogy időnként elborult az agya, és sokakat megbántott. Utólag mindig elnézést kért aztán.

Gyakran elcsodálkozom, hogy egészen fiatal emberek milyen fegyelemre, kemény munkára képesek, amikor sorozatszereplők lesznek. Az a gyanúm, hogy amikor aláírják a szerződést, pontosan még nem tudják mire vállalkoznak, mivel életüknek egy olyan szakasza zárul le, amely a felelősségtől való mentesség miatt is boldog. Önnek milyen szerepet játszott az életében a Jóban Rosszban ebből a szempontból? Az Új Reneszánsz Színházban bizonyára egész más ritmusban élt.

-Sokkal lazábban éltem, és nem volt rám jellemző a rendszeresség. Az utolsó időkben nem volt sok előadásom, ezért sokszor nem voltam a legjobb passzban, és még azon is elgondolkoztam, hogy mit csinálnék szívesen a színészet mellett. A sorozat révén aztán hirtelen nagyon megkomolyodott az életem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a Jóban Rosszban az első komoly munkahelyem.

Voltak-e nagy kezdeti nehézségei?

-Igencsak össze kellett szednem magam, mert megesik, hogy többször is hatkor kell kelnem egy héten. Nagyon féltem a sok szövegtanulástól, mert nem hittem el magamról, hogy bele tudok jönni. Aztán mégis gyorsan hozzászoktam. Megesett már, hogy betegség miatt előbb kellett felvennünk három jelenetet, így azok szövegét a cigarettaszünetben tanultuk meg. De már az is könnyedén ment! Nem volt könnyű hozzászoknom ahhoz, hogy a külsőm a sorozat miatt nem változhat. Az elmult hónapokban például fogytam néhány kilót A stylist azóta is állandóan azzal nyaggat, hogy hízzam vissza. De hát az nem olyan egyszerű dolog.

Volt-e bármi, ami a szerepe karaktere kapcsán meglepte?

-Nem tudtam, hogy Viola ennyire elnyomott és gyenge nő, hogy annyira könnyen feladja a férjével szemben. Valami nagyon mélyen tiltakozott bennemez ellen, ezért örülök, hogy kezd megváltozni, és időnként már megmondja a magáét. Nem tudom, ez a változás a való életben előfordulhat-e, de tettszik, hogy így történt.

Milyen tapasztalatokat szerzett a sorozattal, amelyek maradandóak, és később, más munkái kapcsán is haszonosak lehetnek?

- Kezdetben néha annyira izgultam a kamerák előtt, hogy nem forgott rendesen a nyelvem, és remegtem. Mára rutinos lettem, a legváratlanabb helyzetekben is helyt tudok állni. Mivel sokszor visszanézej magam, megtanultam azt is, mi áll jól nekem a képernyőn. Jó az is, hogy megismerem egy sorozat készítésének kulisszatitkait, megtanultam, hogyan kell együttműködni, kommunikálni a rendezőkkel, az operatőrökkel és a stáb többi tagjábal. Zárkozott típus voltam, de mivel az elején a többi fiatal kollégával együtt másfél hónapig színésztréningre jártam, barátkozósabb lettem, és ma már sokkal pozitívabban állok az emberekhez.

Polgármester lánya, vállalkozó felesége a sorozatban. Hogyan viszonyul önben a sorozat világa a mai magyar valósághoz?

-Lenke inkább az anyám számomra, mint polgármesternő, a férjem pedig inkább a helyi maffiózó, mint vállalkozó- én azonban mindig hinni akarok abban, hogy majd jó útra tér. Azt hiszem, akad nem egy olyan kisváros, amilyenben mi a sorozatban élünk, ahol mindenki mindenkiről mindent tud. Az viszont, hogy ennyi veszekedés nyilvános helyeken, számomra kevéssé valószínű. S hogy valóban annyira jó helyek-e a  magánkórházak, mint a Csillagvirág? Remélem, e téren is reálisak vagyunk!